Az első Magyar Jövő Internet Konferencia a jövő internetének első hazai szakmai fóruma, amely az internet trendekről, a feltáruló lehetőségekről, illetve a hazai műhelyekről és eredményekről kíván átfogó képet adni. A jövő internete az innováció egyik legjelentősebb hajtóereje, a kibontakozó digitális ökoszisztéma és társadalom meghatározó eleme.
A Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform (FI NTP) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) közösen rendezik meg a Magyar Jövő Internet Konferenciát (MJIK 2014) az INNOTRENDS 2014 rendezvénysorozat keretében. Az INNOTRENDS a hazai innováció seregszemléje, amelyet az NIH 2014. október 16-17-én Budapesten szervez. A Magyar Jövő Internet Konferenciára 2014. október 17-én kerül sor az Akvárium Klub nagytermében (Budapest V. Erzsébet tér 14.). A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A rendezvényre az INNOTRENDS konferencia honlapján lehet jelentkezni.
A FI NTP 2013 elején hirdette meg a Jövő Internet Nemzeti Kutatási Programot (JINKA), amelyben jelenleg már 35 szervezet vesz részt és 138 regisztrált kutatási téma szerepel. A konferencia lehetőséget kíván nyújtani a hazai jövő internet kutató-fejlesztő műhelyek bemutatkozására, és a legfontosabb kutatási és fejlesztési eredmények bemutatására. A konferencián hangsúlyozottan jelennek meg a TÁMOP által támogatott „Jövő Internet kutatása az elmélettől az alkalmazásig” (FIRST) projekt (2012-2014) eredményei. A konferencián mutatják be a JINKA témáiban elért kutatási eredményeket összefoglaló magyar, illetve angol nyelvű kiadványt, amelyet a FIRST projekt keretében felállított Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központ (FIRCC) gondozott (FIRCC Jelentés/Report).
Az egész napos konferencia nyelve magyar. A konferencia programja négy szekciót tartalmaz. A konferenciát a NIH és az MTA vezetői nyitják meg, méltatva a jövő internet jelentőségét a hazai innovációban, amelyet az Európai Bizottság és a Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központ képviselőinek áttekintő előadásai követnek, bemutatva az újabb pályázati lehetőségeket és a FIRCC kiadványokat is. A délelőtti második szekciót a FIRST projekt azon eredményeinek szenteljük, amelyek a Debreceni Egyetem, az Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központ (ETIK), és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) együttműködésében születtek. Az ebéd utáni két szekcióban a hazai jövő internet műhelyek, egyetemek, kutató intézetek, szolgáltatók és KKV-k mutatkoznak be, ismertetik kiemelt tudományos és/vagy innovációs eredményeiket.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni egységesen az INNOTRENDS honlapján lehetséges. (A regisztrációs oldalon az igényelt jegyek számának megadása után lehet kiválasztani a látogatni kívánt eseményt).
Minden téma iránt érdeklődőt tisztelettel hívunk az első Magyar Jövő Internet Konferencián való részvételre, a szervezők nevében:
Budapest, 2014. szeptember 4.
Bakonyi Péter, Sallai Gyula, Spaller Endre
Innotrends honlap: http://www.nih.gov.hu/innotrends/
Program
| Plenáris terem 2014. okt. 17. | Innotrends 2014 - Szekció 8: |
| 09:30–10:00 | Regisztráció |
| 10:00–11:20 | Megnyitó |
| Köszöntők | |
| A Jövő internet szerepe a felsőoktatási kutatás-fejlesztésben | |
| Future Internet programmes and plans in the EU H2020 | |
| A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program és eredményei | |
| 11:20–11:50 | Kávészünet |
| 11:50–13:10 | Jövő Internet Kutatása Magyarországon – a FIRST projekt |
| A Jövő Internet elméleti alapjai | |
| A Jövő Internet rendszerek modellezése | |
| Jövő Internet hálózati architektúrák | |
| Tartalomkezelő eljárások | |
| Tárgyak Internete (IoT) | |
| Jövő internet közösségi alkalmazások | |
| 13:10-14:00 | Büféebéd |
| 14:00-15:20 | Hazai Jövő Internet kutatási műhelyek I. |
| Jövő internet a Magyar Telekomnál | |
| A jövő internet Big Data analitikai megoldásai | |
| eHealth és más alkalmazások az európai jövő internet 3. szakaszában | |
| Jövő internet kutatások és fejlesztések az NIIF Intézetnél | |
| 3D internet alapú kollaboráció | |
| 15:20-15:40 | Kávészünet |
| 15:40-17:20 | Hazai Jövő Internet kutatási műhelyek II. |
|
| Jövő internet kutatása a Szegedi Tudományegyetemen |
| Jövő internet kutatások a felhő alapú robotikától az egészségügyi rendszereken át a biztonsági problémákig | |
| Jövő internet kutatása a Pécsi Tudományegyetemen | |
|
| Jövő internet az élelmiszerláncban és a FInish projekt |
|
| Új elektronikus fizetési megoldások |
|
| Jövő Internet - Az innováció motorja a XXI. Században |
| 17:20-17:30 | Zárszó Dr. Mihálydeák Tamás - dékán, Debreceni Egyetem |
------------------------------------------------
------------------------------------------------
------------------------------------------------
































