Életének 93. évében 2025. április 23-án elhunyt Dr. Frigyes István professor emeritus, HTE Puskás Tivadar díjas tagunk.

Elhunyt Frigyes István (1932-2025)

 

Mély megrendüléssel hallottuk a hírt, hogy Frigyes István 93 éves korában elhagyott minket. Az ő szakmai tevékenysége olyan korán kezdődött, hogy sok HTE tagunk már csak néhány szakkönyv kiváló szerzőjeként találkozott a nevével, pedig az utolsó pillanatokig tartó életútja nagyon is elismerésre méltó. Ezt az elismerést meg is szavazta számára a HTE Díjbizottsága, de sajnos a sors közbeszólt, ennek átadására már csak posztumusz módon kerülhet sor.

Frigyes István 75 éve, 1950-ben lett a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója az akkor megalakult, önálló Villamosmérnöki Karon. 1954-ben szerezte meg a diplomáját és az Egyesült Izzóban kezdett dolgozni a mikrohullámú mérések területén. 1956-ban tíz éven keresztül a BHG lett a munkahelye, ahol Uzsoky Miklós vezetése alatt analóg impulzusmodulált átviteli rendszereket fejlesztett, majd a passzív mikrohullámú áramkörökkel és antennákkal foglalkozó csoportot vezette. 1965-től a Távközlési Kutató Intézetben dolgozott, itt kutatómunkát is végzett, ennek eredményeként az MTA aspiránsaként 1979-ben elnyerte a műszaki tudományok kandidátusa címet, majd 1980-ban a műszaki tudományok doktora lett.

1983-ban sikeresen pályázta meg a BME Mikrohullámú Híradástechnika Tanszékén kiírt docensi állást a digitális mikrohullámú távközlés és elosztott paraméterű áramkörök témájában. Ettől kezdve az oktatás és a kutatás egyaránt a legfőbb tevékenységévé vált, amit igen magas színvonalon végzett. Nagy energiákat fektetett a tanterv korszerűsítésébe, felépítette az Elektronikus Áramkörök 3 tárgyat, amiben már nem csak a mikrohullámú áramkörök ismertetését, hanem ezek időtartománybeli viselkedését is célul tűzte ki. Ugyancsak beemelte a tantárgy keretei közé az optikai áramkörök témakörét is, ami akkor még igencsak újdonságnak számított. 1990-től 15 éven keresztül már a digitális hírközlést oktatta, először Rádió Rendszerek, majd Hírközlő Rendszerek címmel, tette ezt magyar és angol nyelven is. Mindig képes volt a megújulásra, a PhD képzés keretében már a vezeték nélküli digitális hírközlésben vállalt oktatói szerepkört, S már akkor kitért a ma elterjedt MIMO rendszerek oktatására.

Eközben dolgozott az egyetemi jegyzetek összeállításán is, a Géher Károly professzor fémjelezte Híradástechnika tantárgyhoz készült jegyzetek több fejezetét is ő dolgozta ki. Ez a jegyzet aztán könyv formájában is megjelent, a birtokomban lévő példányt ma is nagy becsben tartom.

Közben 1995-ben habilitált és egyetemi tanár lett, majd 2003-tól professor emeritusként dolgozott tovább az akkor már Szélessávú Hírközlés és Villamosság Tanszéken.

Az oktatás mellett jutott energiája a kutatásra és a nemzetközi szintű publikálásra is. 1960-tól már alapítója és 9 éven keresztül az elnöke volt az IEEE ComSoc and MTT Joint Hungary Chapternek. Tudományos munkássága révén kiterjedt nemzetközi kapcsolatokra tett szert, így számos kutatóhelyről, egyetemről kapott meghívást. 1967-68-ban elnyert egy francia állami ösztöndíjat, ennek révén a grenoble-i Institut Phonétique, majd a párizsi ENST adott neki kutatási lehetőséget. Közben megtanulta a francia nyelvet is, és az ország több ipari és tudományos kutatóintézetében is tett látogatásokat, ami szintén formálta a szakma látókörét. 1993-ban a londoni University College vendégkutatójaként új eredményeket ért el az optikai nyalábformálás területén. A témáról írt cikke az IEEE Transactions on Microwave Theory and Techniques 1995 szeptemberi számában jelent meg, a cikkére történt hivatkozások száma már átlépte a 800-at. Emellett volt a São Paulo-i egyetemen, Párizsban több Grande École-ban, Évryben, Sophia Antipolisban is kutatóként vagy előadóként. Részt vett több hazai és külföldi projektben és négy COST kutatási témában, amik elsősorban hullámterjedéssel és csatornamodellekkel foglalkoztak. Két SATNEX programban is részt vett, ekkor már a műholdas rendszerekkel foglalkozott.

A hazai közéletben az MTA köztestületi tagja volt, évtizedekig az MTA Távközléstudományi Bizottságban tevékenykedett. Tagja volt az IEEE-nek, ahol elérte a Senior Life Member fokozatot, tagja volt – és egy cikluson keresztül az alelnöke is – az IEEE Communication Society, Radio Communications Technical Committee-nek.

Elnyerte a Széchenyi Kutatói ösztöndíjat is, korábban pedig az államilag adományozott Kiváló feltaláló díj ezüst, majd arany fokozatát is.

A HTE-nek 1974-ben lett a tagja, egy ideig a Mikrohullámú Szakosztály titkára volt, de számos más témában is segítette a HTE munkáját. 1983-tól a Híradástechnika folyóirat Orion közlemények rovatának volt a tudományos szerkesztője, majd 1990-1995-ig a folyóirat szerkesztőbizottság tagja volt. A HTE Puskás Tivadar díját 1988-ban és 1996-ban nyerte el a tevékenységéért, de 1992-ben és 2007-ben a HTE Aranyjelvényt is megkapta.

Népes család áll mögötte, gyermekei és számos unokája, akik örömet jelentettek számára. Ennek ellenére még 90 évesen sem pihent meg, 2023-ban jelent meg az utolsó könyve „Optikai-fotonikai technikán alapuló nyalábalakítás a vezeték nélküli hírközlésben” címmel a Napkút kiadó gondozásában.

A szakmai összefoglaló után pedig néhány szó Frigyes Istvánról, mint emberről. A hallgatók szigorú emberként ismerték, de azt senkitől nem hallottam, hogy ezt ne következetesen tette volna. A tudása megalapozott volt és ezt a saját szintjükön elvárta a vizsgázóktól is. Ugyanakkor rögtön előbújt a másik, emberi oldala is. Az érdeklődő diákok felé segítőkész volt, örömmel osztotta meg a tudását és segítette őket elindulni a pályájukon. Az egyes témákban a tapasztalatai alapján mindig tudott olyan iránymutatást adni, amik hozzásegítették a hallgatókat a nehezebb témákban is a sikerhez. Szabatosan, precízen fogalmazott, de szűkebb körben oldottá vált és jókat lehetett beszélgetni vele. Utazásai során a világ széles kultúráival találkozott, így mindenkihez megtalálta a megfelelő hangot.

Az említett utolsó könyvének a borítójára a kollégái is, a szerkesztők is egy antennaképet vagy egy kifejtett optikai kábelt javasoltak. Frigyes István viszont ragaszkodott ahhoz, hogy egy Kazimir Malevics kép, nevezetesen a Piros négyszög és fekete négyszög című festmény legyen a borítón. A könyv bevezetőjében meg is indokolja, hogy ez az egyik kedvenc képe és a szuprematizmus, mint irányzat jól összefér a műszaki világgal. Most, ezt a nekrológot írva úgy érzem, ez a kép Frigyes István egész egyéniségét is jól kifejezi. Egyenesség, precizitás, szabatosság egy részről, mégis van benne egy kis játékosság, összekacsintás a világ színességével és apró rendetlenségével. Lassan kezdem érteni, miért is ezt a képet választotta a szakmai létre utaló antennák helyett.

Sit tibi terra levis, Frigyes István!